Szakmai előadások, műhelymunkák, csapatjátékok és bulik kavalkádja a II. Háromszéki Szabadegyetemen [2010-07-19]
Múlt hét szerdától vasárnapig tartott a II. Háromszéki Szabadegyetem a HÁRIT szervezésében Zabolán a Csipkés táborban.

Nulladik napon (szerda) még az eső uralta a tábort, azonban estére már elvonult és a lassan szállingózó résztvevőket az ismerkedő játékok és az ezt követő buli hamar összekovácsolta. A közel 100 résztvevőnek 6 csoportra osztva különféle játékos, szórakoztató és egyben az ifjúság közösségi életben hasznos ismereteket nyújtó feladatokat, próbákat kell majd teljesíteniük.
Itthon Háromszéken! címmet adták a szervezők a csütörtöki napnak. Délelőtt 10 órakor került sor a hivatalos megnyitóra, ahol jelen volt Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Tischler Ferenc a Kovászna Megyei Ifjúsági Igazgatóság vezetője, Bodor László a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke, Kofity Zoltán a Hunyad Megyei Ifjúsági Tanács alelnöke és Grüman Róbert a Háromszéki Ifjúsági Tanács elnöke.
A nap első előadásainak keretében a háromszéki fiatalok itthoni lehetőségeit boncolgatta Édler András RMDSZ parlamenti képviselő, Henning László Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, valamint Tischler Ferenc Kovászna Megyei Ifjúsági Igazgatóság vezetője. Majd ezt követően az új oktatási törvénytervezetről és reformintézkedésekről beszélgettek a fiatalokkal Bokor Tibor Kovászna Megyei szenátor és Beján András Nagy Mózes Elméleti Líceum igazgatója.
Délután kétféle műhelyfoglalkozás közül választhattak a fiatalok. A színpadon felállított Europe Direct iroda szervezésében Uniós Kávézóban interaktív kiscsoportos beszélgetésen vehettek részt, ahol az uniót érintő aktuális témákról esett szó. A fő sátorban Open Space címmel az Európai Unió ifjúsági programjáról, a Youth in Action-ról tudhattak meg részleteket játékos formában Kelemen Évától.
Az esti beszélgetés Zöld Háromszék címmel a környezetvédelem témája köré épült. Nagy József az Országos Környezetvédelmi Ügynökség elnöke és Incze Réka környezetvédelmi szakember a Háromszéket érintő környezetvédelmi problémákról, lehetőségekről tartottak előadást.
Az egész napos jó hangulatot csak tovább fokozta a vidám táncház, ahol a talpalávalót a kézdiszentléleki Perkő néptáncegyüttes muzsikája biztosította.
Pénteki nap Ifjúsági jövőkép Erdélyben mottóval ellátva. Ennek keretén belül került sor a Tamás Sándor, Antal Árpád es Toró T.Tibor között egy beszélgetésre a Magyar Összefogás hogyan továbbjának kérdésében. Késő délután folyamán Magyari Levente, Grünstein Szabolcs, Lőrincz Csilla MIÉRT alelnökök és ifjúsági vezetők osztották meg a hallgatósággal tapasztalataikat és biztatták a fiatalokat a civil, ifjúsági szervezetben való tevékenykedés előnyeire, szépségeire.
A szakmai előadások mellett zajlottak a műhelymunkák is, valamint a csapatvetélkedő is. Este Zsók Levente és Kósa Csaba humoristák, valamint a Tone Troopers szórakoztatta a közönséget.
A szabadegyetem utolsó napján, szombaton a szórvány magyarságban elő ifjúság, valamint a tavasz folyamán létrejött Háromszék-Hunyad megyei kapcsolatról esett szó több vonatkozásban is Babos Aranka, vajdahunyadi RMDSZ elnök, Demeter László Kovászna megyei tanácsos, valamint Nemes Előd Kovászna Megye Tanácsának szórványprogram-felelős tolmácsolásában. Ezt követte a Hunyad Megyei Ifjúsági Tanács alelnöke, Kofity Zoltán és a Sport és Ifjúsági Hatóság alelnöke Széll Lőrinc, akik beszéltek arról, hogy milyen szórványban élő magyarnak lenni.
Délutáni programban szerepelt az újonnan elkészült Székelyföldi legendatérkép interaktív bemutatója Fazakas Szabolcs áltál.
A szabadegyetemen rekorddöntésre is sor került. Erdély legnagyobb tömeges szalonnasütésének is helyet adott a zabolai Csipkés tábor. Az eddigi 64 főből álló rekordot sikerült jóval túllépni, ugyanis ez alkalommal 84 személy sütött egyszerre, egy helyen.
A szombat este és egyben a II. Háromszéki Szabadegyetem két háromszéki zenekar koncertjével, hatalmas tábortűzzel és reggelig tartó bulival zárult.
A szervezők és a résztvevők egyaránt elégedettek az idei rendezvénnyel, abban biztosra megállapodtak, hogy jövőre ismét találkoznak.
HÁRIT sajtóiroda

Nulladik napon (szerda) még az eső uralta a tábort, azonban estére már elvonult és a lassan szállingózó résztvevőket az ismerkedő játékok és az ezt követő buli hamar összekovácsolta. A közel 100 résztvevőnek 6 csoportra osztva különféle játékos, szórakoztató és egyben az ifjúság közösségi életben hasznos ismereteket nyújtó feladatokat, próbákat kell majd teljesíteniük.
Itthon Háromszéken! címmet adták a szervezők a csütörtöki napnak. Délelőtt 10 órakor került sor a hivatalos megnyitóra, ahol jelen volt Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Tischler Ferenc a Kovászna Megyei Ifjúsági Igazgatóság vezetője, Bodor László a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke, Kofity Zoltán a Hunyad Megyei Ifjúsági Tanács alelnöke és Grüman Róbert a Háromszéki Ifjúsági Tanács elnöke.
A nap első előadásainak keretében a háromszéki fiatalok itthoni lehetőségeit boncolgatta Édler András RMDSZ parlamenti képviselő, Henning László Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, valamint Tischler Ferenc Kovászna Megyei Ifjúsági Igazgatóság vezetője. Majd ezt követően az új oktatási törvénytervezetről és reformintézkedésekről beszélgettek a fiatalokkal Bokor Tibor Kovászna Megyei szenátor és Beján András Nagy Mózes Elméleti Líceum igazgatója.Délután kétféle műhelyfoglalkozás közül választhattak a fiatalok. A színpadon felállított Europe Direct iroda szervezésében Uniós Kávézóban interaktív kiscsoportos beszélgetésen vehettek részt, ahol az uniót érintő aktuális témákról esett szó. A fő sátorban Open Space címmel az Európai Unió ifjúsági programjáról, a Youth in Action-ról tudhattak meg részleteket játékos formában Kelemen Évától.
Az esti beszélgetés Zöld Háromszék címmel a környezetvédelem témája köré épült. Nagy József az Országos Környezetvédelmi Ügynökség elnöke és Incze Réka környezetvédelmi szakember a Háromszéket érintő környezetvédelmi problémákról, lehetőségekről tartottak előadást.
Az egész napos jó hangulatot csak tovább fokozta a vidám táncház, ahol a talpalávalót a kézdiszentléleki Perkő néptáncegyüttes muzsikája biztosította.
Pénteki nap Ifjúsági jövőkép Erdélyben mottóval ellátva. Ennek keretén belül került sor a Tamás Sándor, Antal Árpád es Toró T.Tibor között egy beszélgetésre a Magyar Összefogás hogyan továbbjának kérdésében. Késő délután folyamán Magyari Levente, Grünstein Szabolcs, Lőrincz Csilla MIÉRT alelnökök és ifjúsági vezetők osztották meg a hallgatósággal tapasztalataikat és biztatták a fiatalokat a civil, ifjúsági szervezetben való tevékenykedés előnyeire, szépségeire.A szakmai előadások mellett zajlottak a műhelymunkák is, valamint a csapatvetélkedő is. Este Zsók Levente és Kósa Csaba humoristák, valamint a Tone Troopers szórakoztatta a közönséget.
A szabadegyetem utolsó napján, szombaton a szórvány magyarságban elő ifjúság, valamint a tavasz folyamán létrejött Háromszék-Hunyad megyei kapcsolatról esett szó több vonatkozásban is Babos Aranka, vajdahunyadi RMDSZ elnök, Demeter László Kovászna megyei tanácsos, valamint Nemes Előd Kovászna Megye Tanácsának szórványprogram-felelős tolmácsolásában. Ezt követte a Hunyad Megyei Ifjúsági Tanács alelnöke, Kofity Zoltán és a Sport és Ifjúsági Hatóság alelnöke Széll Lőrinc, akik beszéltek arról, hogy milyen szórványban élő magyarnak lenni.
Délutáni programban szerepelt az újonnan elkészült Székelyföldi legendatérkép interaktív bemutatója Fazakas Szabolcs áltál.
A szabadegyetemen rekorddöntésre is sor került. Erdély legnagyobb tömeges szalonnasütésének is helyet adott a zabolai Csipkés tábor. Az eddigi 64 főből álló rekordot sikerült jóval túllépni, ugyanis ez alkalommal 84 személy sütött egyszerre, egy helyen. A szombat este és egyben a II. Háromszéki Szabadegyetem két háromszéki zenekar koncertjével, hatalmas tábortűzzel és reggelig tartó bulival zárult.
A szervezők és a résztvevők egyaránt elégedettek az idei rendezvénnyel, abban biztosra megállapodtak, hogy jövőre ismét találkoznak.
HÁRIT sajtóiroda
További hírek:
2010-09-07 - Az első Erdővidéki Horgásztábor az EDISZ szervezésével
2010-08-31 - X. Bölöni Nyári Ifjúsági Fesztivál, 2010 szeptember 2-5
2010-08-30 - Interetnikus tábor Zabolán
2010-08-20 - Fiatalok a székely népi kultúra értékei nyomán
2010-08-20 - Őrtüzek Szent István ünnepén
2010-08-18 - Fiatalok Tischler mellett
2010-08-18 - Ifjúsági tábor Sepsibükszádon
2010-08-12 - Finnországi ifjúsági csere
2010-08-11 - Háromszéki fiatalok a kurd kisebbséggel ismerkedtek
2010-08-08 - Szolgáltatást nyújtó cégekkel ismerkednek





























