HÁRIT tagszervezetek
















Kitakarítják az országot [2010-07-27]

Tegnap mutatkoztak be a Let’s do it Romania! Kovászna megyei kezdeményezői, Kelemen Éva-Orsolya megyei koordinátor, Demeter Ferenc logisztikai koordinátor, Emil Pantelimon feltérképezési koordinátor, akik mellett Tóth-Birtan Csaba, a TEGA Rt. igazgatója is elmondta, hogyan vállal a köztisztasági vállalat szerepet a projektben.



Az egész Romániára kiterjedő, önkéntesekre alapozó program célja az ország minden megyéjében a különböző pontokon felgyűlt hulladék eltávolítása, ugyanakkor az is, hogy felvilágosítást nyújtson a lakosságnak. Az ötlet Észtországból származik, ahol két évvel ezelőtt sikeresen megszervezték a takarítást, később Lettország és Litvánia, majd Portugália, valamint Szlovénia is csatlakozott, most országunkon a sor.

A program résztvevői első lépésben azon dolgoznak, hogy fény derüljön azokra a pontokra, ahol nagyobb mennyiségű hulladék gyűlt fel, majd készítenek erről egy térképet, amelynek segítségével azt is fel tudják már mérni, hogy hány emberre van szükség a takarítási munkálathoz. Ami az önkénteseket illeti, az év elején csak két embert számlált a csapat, mára hatvanöten vannak, ezzel tizenegyedikként a megyék közt, ami, figyelembe véve Kovászna megye méretét, jó eredménynek számít.

A hulladéktérkép egyébként már elkészült egyszer, az esőzések miatt azonban újra kell járni a megyét, mert sok szemetet sodortak más helyre a folyók, patakok. Augusztusban a feltérképezést végzik, majd szeptember 25-én, szombaton, megkezdik a megye takarítását, a hulladék elszállítását a sepsiszentgyörgyi köztisztasági vállalat végzi.

Forrás: www.hirmondo.ro

További hírek:     
2010-09-07 -  Az első Erdővidéki Horgásztábor az EDISZ szervezésével
2010-08-31 -  X. Bölöni Nyári Ifjúsági Fesztivál, 2010 szeptember 2-5
2010-08-30 -  Interetnikus tábor Zabolán
2010-08-20 -  Fiatalok a székely népi kultúra értékei nyomán
2010-08-20 -  Őrtüzek Szent István ünnepén
2010-08-18 -  Fiatalok Tischler mellett
2010-08-18 -  Ifjúsági tábor Sepsibükszádon
2010-08-12 -  Finnországi ifjúsági csere
2010-08-11 -  Háromszéki fiatalok a kurd kisebbséggel ismerkedtek
2010-08-08 -  Szolgáltatást nyújtó cégekkel ismerkednek
Valid XHTML 1.0 Transitional     Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés  Spreadfirefox Affiliate Button
© programed & designed by DSz