Három fiatal képzőművész tárlata nyílt meg Marosvásárhelyen [2010-05-26]
Május 30-áig látható a marosvásárhelyi Kultúrpalotában három fiatal vásárhelyi képzőművész: Bantta Annamária, Molnár Krisztina és Molnár D. Dénes közös tárlata NOÉ – Te mit mentenél meg? címmel. Marosvásárhely egyik legközismertebb képzőművésze, a 2000-ben, 47 éves korában elhunyt Molnár Dénes két gyermeke festményeket, grafikákat állított ki, míg Bantta Annamária sajátos, nagy méretű, fekete alapra festett alkotásai installációval kombinált technikával készültek.
„Az ötlet: Noé mint téma a Molnár Krisztináé volt. Kigondoltuk, hogy a gyerekeket is vonjuk be. A tanítványaim készítették az egyik installációt, amely papírhajókból áll” – mondta lapunknak Bantta Annamária, aki a radnóti iskolában rajzot tanít. Bantta Annamária festményei interaktívak: az emberek módosíthatnak a képeken, aszerint, hogy ők mit vinnének magukkal abban a bizonyos bárkában. Annamária képei vidám hangulatúak, viszont nagy fekete felületekre alkot, azokra teszi rá a kis ikonokat, amelyek a megmenekítendő tárgyakat, élőlényeket ábrázolják, és ezek cserélhetők, elmozdíthatók. A fekete alapszín a katasztrófát testesíti meg. Annamária szerint tanítványai elsősorban a számítógépet, a családjukat és a mobiltelefonjukat vinnék magukkal a bárkában.
„Nagyon sok mindent vinnék magammal, ezért sok apró kis részletből állítottam össze az alkotásaimat” – magyarázta Molnár Krisztina. Molnár D. Dénes munkái szorosan nem kapcsolódnak a Noé témához, az özönvízhez, meg a mentőakcióhoz, csak annyiban, hogy ő biztosan magával vinné a festményeit és grafikáit. A vásárhelyi ifjak tárlatát az erdőcsinádi református lelkész, Bálint Csaba nyitotta meg, aki a Maros megyei képzőművészek egyesületének elnöke. „Amikor Noéról beszélünk, akkor eszünkbe jut ez a furcsa, mai világunk, a mi életkörülményeink, hiszen az a régi, ószövetségi történet sokban hasonlít a jelenlegi életünkhöz. Az embereknek a mai világban is sokszor át kell venniük, be kell tölteniük Noé szerepét, át kell menteniük a jövőbe azokat az értékeket, amelyeket nem sokan becsülnek manapság” – mondta Bálint Csaba.
A marosvásárhelyi Talentum Alapítvány vezetője, Dóczy Tamás a Krónikának elmondta: a fiatal képzőművészek nagyon sokat tesznek a tehetséggondozásért. Korábban Molnár Krisztina, most Bantta Annamária foglalkozik az alapítvány keretében az óvodások képzőművészeti készségének fejlesztésével.
Forrás: Krónika

További hírek:
2010-09-07 - IX. MIÉRT AKADÉMIA: ELSZEGÉNYEDÉS ÉS TÁRSADALMI KIREKESZTÉS A FIATALOK KÖRÉBEN
2010-08-27 - MIÉRT Pub&VIP Lounge a Félszigeten
2010-06-22 - 12 000 táborhely Hargita megyei fiataloknak
2010-06-17 - Változatos EMI-tábor
2010-06-07 - Ülésezett a Megyei Diáktanács
2010-06-02 - Újra Ifjúsági Hét Székelykeresztúron
2010-05-27 - Összefogás a fiatalok érdekében
2010-05-20 - Fiatalok lendületben
2010-05-17 - Diáknapok: a buli megy tovább
2010-05-17 - Közeleg a fiatalok mamutrendezvénye