Ülésezett a Megyei Diáktanács [2010-06-07]
A Szatmár Megyei Tanács nyitott kapuk rendezvényének második napján a Szatmár Megyei Diáktanács tagjai találkoztak a megyei tanácsosokkal, a két alelnökkel, betekintést nyerhettek a tanács munkájába.
A Szatmár Megyei Tanács Nyitott kapuk rendezvényének második napján a Szatmár Megyei Diáktanácsé (SZMD) volt a főszerep, akiknek lehetőségük nyílt találkozni a megyei tanács alelnökeivel és a tanácsosokkal, illetve bizottságok szerinti ülést is tartottak.
A diáktanács soros ülésére 11 órai kezdettel került sor a megyei tanács kis gyűléstermében, mely Iris Morar, a diáktanács elnökének irányítása alatt zajlott. A gyűlés kezdetén Adrian Ştef és Mircea Govor, a megyei tanács alelnökei köszöntötték a diáktanács tagjait. Adrian Ştef elmondta, hogy megyei szinten a fiatalok támogatása jól megoldott, ugyanakkor kihangsúlyozta annak fontosságát, hogy az új generáció minden döntéshozói fórumon kell képviseltesse magát, hiszen csak így láthatják hogyan működnek a dolgok a közigazgatásban.
Mircea Govor köszöntötte a diákokat, majd felajánlotta a diáktanács alelnökeinek, hogy vegyék át tőle napi feladatainak egy részét, hogy szemügyre vehessék mivel is foglalkozik a megyei tanács alelnöke, így jobban átlátják a rendszert. Az ünnepi gyűlésen a diáktanács 33 tagja, Veres Otilia (Mihai Eminescu Főgimnázium) és Samuel Buftea (Ion I. C. Brătianu Szállítási és Telekommunikációs Iskolaközpont) alelnökök és Iris Morar (Ioan Slavici Főgimnázium) elnök mellett a megyei tanács néhány tagja is részt vett.
Iris Morar, az SZMD elnöke ismertette a tegnapi tanácsülés napirendi pontjait, melyet a tanács tagjai be is mutattak. Az SZMD mediatizálását fontosnak tartják, de arról is tárgyaltak, hogy szeptemberben Szatmárnémetiben szeretnék megszervezni az Országos Diáktanács gyűlését, ahová az országban működő 43 megyei diáktanács vezetőségét és tagjait hívnák meg. A harmadik napirendi pont a diákok munkájának biztonságossá tételéről szólt.
Az SZMD öt évvel ezelőtt alakult Szatmár megyében, és a megye minden líceumából vannak tagjaik. Működésük ugyanúgy történik, mint a megyei tanácsé, 33 tanácsossal, elnökkel és két alelnökkel. A tegnapi diáktanácsülés végén Kónya László főtanfelügyelő-helyettes méltatta a diákok iskolán kívüli tevékenységét, kihangsúlyozva a pályázatírás fontosságát, mely által iskolafejlesztésekre és programok finanszírozására is lehet pénzeket nyerni. Florian Mara, a Grigore Moisil Általános Iskola diákja azzal a javaslattal állt elő, hogy hozzanak létre diákszínházat Szatmáron.

Forrás: Szatmári Friss Újság
További hírek:
2010-09-07 - IX. MIÉRT AKADÉMIA: ELSZEGÉNYEDÉS ÉS TÁRSADALMI KIREKESZTÉS A FIATALOK KÖRÉBEN
2010-08-27 - MIÉRT Pub&VIP Lounge a Félszigeten
2010-06-22 - 12 000 táborhely Hargita megyei fiataloknak
2010-06-17 - Változatos EMI-tábor
2010-06-02 - Újra Ifjúsági Hét Székelykeresztúron
2010-05-27 - Összefogás a fiatalok érdekében
2010-05-26 - Három fiatal képzőművész tárlata nyílt meg Marosvásárhelyen
2010-05-20 - Fiatalok lendületben
2010-05-17 - Diáknapok: a buli megy tovább
2010-05-17 - Közeleg a fiatalok mamutrendezvénye