Nemzetközi projektbe kapcsolódtak be a fiatalok [2010-03-02]
Nemzetközi konferencián vett részt három gyergyói diák. A Hollandiában tartott találkozóra 12 országból több mint 300 fiatal kapott meghívást, ötleteiket különböző nagyszabású tervek megvalósításához használják fel.
A SUPPORT (Együttműködés és Részvétel a Fenntartható Holnapért) hálózat által meghirdetett, a szén-dioxid-kibocsátás felméréséről, a káros hatás csökkentésének lehetőségeiről szóló nemzetközi környezetvédelmi projektbe kapcsolódott be az előző tanévben a gyergyószentmiklósi Batthyány Ignác Szakközépiskola. Bajkó Ildikó projektvezető elmondta, az iskolai kampányban való részvétellel a Batthyány iskola egy olyan kapcsolatrendszert épített ki, mely révén idén februárban három diák elutazhatott a hollandiai Noord-Brabant tartományba, egy, az emberek, a Föld és a profit összehangolásáról szóló nemzetközi konferenciára. Hubman István, Csortán Szabolcs kilencedik osztályos, valamint Baricz László tizedikes tanulót Farkas Zoltán iskolaigazgató kísérte el. A résztvevők különböző témakörökben kellett saját ötleteiket kidolgozzák, például a kis ökofarmok fejlesztése, a közlekedés vagy a vízgazdálkodás témaköreiben – mondta el az igazgató. A gyergyói fiúk feladata egy repülési akadémián építendő campus megtervezése volt. A diákok terveket készítettek arról, hogy milyen anyagok, technológiák felhasználásával lehet környezetbarát épületet elkészíteni: így például napenergia hasznosítását, termálfűtést, újrahasznosítható anyagok felhasználását javasolták. Hollandiában tartózkodásuk ideje alatt már kiderült a konferencián, a diákok által kidolgozott tervek közül sokat elfogadtak, és a kivitelezésnél hasznosítani is fognak – közölte az igazgató. Farkas Zoltán azonban ennél is fontosabbnak tartja, hogy a Batthyány Ignác Szakközépiskola bekerült egy nemzetközi kapcsolatrendszerbe.
Forrás: Hargita Népe
További hírek:
2010-09-07 - IX. MIÉRT AKADÉMIA: ELSZEGÉNYEDÉS ÉS TÁRSADALMI KIREKESZTÉS A FIATALOK KÖRÉBEN
2010-08-27 - MIÉRT Pub&VIP Lounge a Félszigeten
2010-06-22 - 12 000 táborhely Hargita megyei fiataloknak
2010-06-17 - Változatos EMI-tábor
2010-06-07 - Ülésezett a Megyei Diáktanács
2010-06-02 - Újra Ifjúsági Hét Székelykeresztúron
2010-05-27 - Összefogás a fiatalok érdekében
2010-05-26 - Három fiatal képzőművész tárlata nyílt meg Marosvásárhelyen
2010-05-20 - Fiatalok lendületben
2010-05-17 - Diáknapok: a buli megy tovább














